A terrazzo szó, az olasz Terrazza vagy terraces szóból származik. Több száz évvel ezelőtt velencei munkások "fedezték" fel a márvány darabok újfajta felhasználhatóságát. Innentől indult történelme és vált napjaink logikus és praktikus, modern építészeti megoldásává.
A Terrazzo szépsége és sokoldalúsága a mai kortárs építészek és tervezők számára tökéletes megoldást kínál mind a beltéri, mind a kültéri (padló) burkolatra.
15. századi velencei márvány munkások, a megmaradt márványlap darabokat használták teraszuk díszítésére. Hamar rá kellett jönniük, ahhoz hogy kényelmesebb, egyenletesebb járófelületet kapjanak, le kell dörzsölni a tetejét. A munkások folyamatosan fejlesztették a csiszolás technikáját és létrehoztak egy eszközt - amellyel kényelmesebb testhelyzetben nagyobb csiszolóerő kifejtésére voltak képesek - a "Galera"-t.
Évek múlva a munkások rájöttek, hogy a kecsketej kiemeli a márvány eredeti színeit és ez a szín nemcsak nedves, hanem száraz állapotban is megmarad. Ez lehetett az első terrazzo szigetelő (kötőanyag).
Az 1700-as évek végén az Amerikai kontinensre is eljutott a technológia egy-két tehetséges kézműves mester által. Az első amerikai elnök, George Washington előszeretettel alkalmazta a terrazzot, mind saját otthonában, mind a hivatali épületek padlóburkolataként.
Vállalkozó kedvű újítók kitalálták, hogy fadarabok behelyezésével el tudják választani a márvány felületeket egymástól, valamint, hogy a márványporral különböző színűre festhetik a padlót. A fadarabok eltávolítása után a helyüket más színű márvánnyal tölthették ki. Így hozták létre az első színes mintákat, a mai dekorpadló elődjét. Később körülbelül két centiméteres négyszögeket (mozaik) használtak a különböző színű márványfelületek elválasztására. Bronz vagy réz elválasztó lemezek csak később, az 1920-as évek elején váltak elérhetővé, felváltva ezzel a fa és mozaik elválasztókat. Az 1930-as években egyéb fém elválasztókat fejlesztettek ki, majd a II. világháború alatt, köszönhetően a fém (acél) hiánynak, műanyagból is létrehozták őket. Ezek az új erősebb anyagból kifejlesztett lemezek nem csak a márvány elválasztására szolgáltak már, hanem nélkülözhetetlen szerepet töltöttek be a márványburkolat méretváltozásának kontrolálásában, megelőzendő ezzel a felület repedezését. A technológia fejlődésének köszönhetően ma már számtalan anyagból tetszőleges formájú elválasztó létezik (egészen az iparművészeti alkotásokig).
Szintén az 1920-as években a felület csiszolásának módszere is dinamikus fejlődésnek indult, és lassan a "Galera" koncepciót felváltotta a ma használt elektromos, forgófejes csiszolási technológia.
A kötőanyagként eleinte használt szürke cementet felváltotta a fehér cement, melyet ásványi színezők hozzáadásával bármilyen színűvé lehet változtatni, ezzel is kiemelve a terrazzo szépségét.
Napjainkban (kb. 25 éve) az ipari fejlődés újabb vívmányaként, felfedezték az epoxy-t, a poliésztereket, a latexet, és az akrylt, amelyek kötőanyagként még szélesebb körű alkalmazást tesznek lehetővé. Ezekkel a rendszerekkel egyedülálló, kivételes felületeket lehet létrehozni, akár 6-8 mm rétegvastagságtól.
Amely hajdanán a padlót jelentette a királyoknak, hercegeknek, ma ugyanaz a padló elérhető bárki számára. A terrazzo mint burkolat bebizonyította a történelme során, hogy nemcsak időtálló, de árában is versenyképes a többi kemény felületű anyaggal. Ezekkel a kivételes tulajdonságokkal meggyőzte napjaink legjobb építészeit és tervezőit, hogy nincs a terrazzonál ésszerűbb választás, akár beltéri akár kültéri használatra, ott, ahol fontos a tartósság és ellenálló képesség extrém használat mellett is. Mindezeken túl ez az a padlóburkolat, amely alacsony karbantartási költségek mellett gyönyörű marad az örökkévalóságig.
Mindegy, hogy rohanó lábak ezrei tapossák egy zsúfolt repülőtéren. vagy egy nyugalmas, hűvös templomban elmélkedünk felette.egy iskolában koptatják gyermekeink. .biztosak lehetünk afelől, hogy manapság semmilyen másik padlóburkolat nem nyújthat számunkra olyan tökéletes szépséget, és tartósságot mint a terrazzo.
